Csomagolásmentesség – avagy vissza a jövőbe!

Egyre nagyobb keletje van a csomagolásmentes megoldásoknak és bevásárlásnak. Kalovits-Ruzsonyi Ágnessel, a noPack egyik értelmi szerzőjével, tulajdonosával beszélgettünk az első magyarországi csomagolásmentes bolt kapcsán.

Beszélhetünk manapság tudatos fogyasztói társadalomról?

Ma már egyre többen rájönnek arra, hogy nagyon-nagyon pici odafigyeléssel magukért és a környezetükért is többet tudnának tenni. A noPack-ben és a saját háztartásomban is nagyobb tételekben veszem a lisztet, a rizst és hasonlókat, hiszen biztosan el fogom használni és nem jár le a szavatossága. A tudatos vásárlásra elsősorban úgy gondolok, hogy megnézem, mik a családom igényei, nagyjából mit szeretnénk főzni, és csinálok egy listát. Nagyon sokszor inkább piacon, családi gazdaságoknál vásárolok, ahol a felvevőpiacot gyakorlatilag egy adott közösség jelenti. A jövő egy része biztosan a kisebb-nagyobb vegyszermentes családi gazdaságoké, amik egy baráti kört, vagy közösséget tudnak ellátni, nem milliós réteget. Én is érdekelt vagyok egy ilyenben, és nagyon szeretem tudni, hogy amit minden héten rendelek, az honnan érkezik, és hogy a termékeket gondosan kezelik. Azt mondom, hogy ez az alapvető élelmiszerek szintjén – mint a tojás, a krumpli, a répa, a joghurtok, a sajtok – abszolút megoldható.

Most is egy kávéházban vagyunk, és nem a csomagolásmentes boltban, amely augusztusban bezárt, egy szűk év nyitva tartás után. Mi volt ennek az oka?

Az indok teljesen egyszerű: gyakorlatilag eladták a fejünk felől a boltot. Béreltük a helyet, és a tulajdonos tavasszal jelezte az eladási szándékát. Vagy meg kellett volna vennünk, vagy máshová költöznünk, de ez komoly anyagi ráfordítással jár, egy év után pedig a befektetett pénz egyáltalán nem jött vissza. Egy új bolt megnyitása minimum milliós nagyságrendű összeg, még akkor is, ha már megvan az eszközrendszer hozzá. Bezárt, ami egy tragikus hír is lehetne, de mi nem úgy fogtuk föl. Az élet rákényszerített minket arra, hogy globálisabban nézzük az egészet, sőt most keresett meg minket a harmadik külföldi érdeklődő, hogy franchise rendszerben gondolkodjunk, mert így sokkal több embert tudnánk elérni.

Hogy halad ez a folyamat?

Borzalmasan lassan… Én másképp dolgozom, mint a partnereink. Addig ütöm a vasat, amíg meleg, de be kell látni, hogy másoknak nem feltétlenül csak ez az egy projektjük van. Most nagyon mozgolódik egy budapesti helyszín, és épp a minap kaptam egy megkeresést Szlovákiából. Az elmúlt egy évben 70-80 körüli volt a franchise érdeklődések száma. Volt, akivel eljutottunk odáig, hogy bolthelyiséget néztünk, és volt, aki csak megírta a gondolatát, és akkor ebben maradtunk.

A korábbi terméklistátokon nem fordult elő se húskészítmény, se tejtermék. Ennek élelmiszerbiztonsági okai voltak?

Igen. Alapvetően egyébként nem bonyolult egy ilyen típusú bolt megnyitása, mert mi az összes nehézséget levettük az utánunk következők válláról, hiszen az első fél-egy évet azzal töltöttük, hogy a különböző hatóságokkal együtt gondolkodva – hozzá kell tennem, nem volt nagy harc – kitaláltuk, miképpen lehet megoldani a mai magyar jogrendszerben a működtetést. Ugyanis ilyen nem volt korábban, maximum az idősek mesélik, miként ment ez a gyerekkorukban. Ha valaki ilyen típusú boltban gondolkozik, az engedélykiadással semmi dolga nincsen, csak megtudni, hogy a helyi hatósággal hogyan lehet együttműködni, az összes többit mi adjuk. Ezt megharcoltuk, megvannak az embereink. Visszatérve a húsra és a tejtermékekre, ezek olyan hátteret feltételeznek, amely ebben a helyzetben nem volt megoldható. Külön tárolási helyiségre van szükség, nem lehet egyiket a másikkal egy légtérben elhelyezni, ehhez külön hűtőrendszer szükséges. Higiéniai szempontból az is kérdéses, hogy a túrót és a sajtot hogyan lehet kimérni.

Biztos itt is volt alkalom, mikor megmaradt valami. Ennek elfogyasztását családon belül oldottátok meg?

Igen, a megmaradt áru 80%-a családon belül maradt, abból lett a vacsora. A gyerekeim fél év után ráuntak erre, a kakaós csigával például plafonig voltunk. Egyéb lehetőségként vagy aznap délután záráskor, vagy pedig másnap reggel kiraktuk a bolt elé, és akinek szüksége volt rá, elérte.

És ez bevált?

Képzeld, nem. Ki volt rakva az első éjjel hat kiló krumpli, és melléírtuk: „nyugodtan vidd el, kicsit meg kell farigcsálni”. Többen megálltak, körbenéztek és továbbmentek. Egyszerűen nem merték elvinni, pedig direkt olyan helyre tettük, ahol nem ciki. Csak a harmadik-negyedik alkalommal láttuk, hogy mernek belőle vinni. És ez egyre terjed, leginkább pékségeknél, illetve az erre a célra kihelyezett adománydobozok formájában, amiben én nagyon hiszek, hiszen a közösségtudatról, a felelősségvállalásról is szólnak.

A franchise esetében főképpen nagyvárosokra fókuszáltok, vagy szinte akármi szóba jöhet? Esetleg falvakban nem is érdemes próbálkozni, mert még fennállhat a háztáji gazdálkodás?

Igazából ez hely kérdése, mert vannak olyan falvak, ahol eleve olyan a beállítottság, hogy gyakorlatilag nincs pénzforgalom, annyira jól működő közösség van. Ami az egyiknek túltermelés, azt elcseréli a másikkal, mert az egyiknek van lisztje, a másiknak több csirkéje, a harmadik fodrász, ő cserébe hajat vág. Nem keresnek ezzel a tevékenységgel pénzt, de működik, mindenkinek megvan a saját munkája, és egymást segítik. Ez kis közösségben szépen tud működni, tehát egy ilyen helyre fölösleges volna betörni. A bolt helyét kiválasztani a legnehezebb, hiszen van olyan tevékenység, ami 500 méterrel odébb egész jól működik, arrébb már nem. Kicsit lustábbak vagyunk, kényelmesen ki vagyunk szolgálva, működik minden, itt van egy csomó multi.

Ebből kifolyólag is jó, hogy a boltotok egyben közösségi térként is funkcionált. Továbbá a honlapotokon is megfogalmaztatok nemesebb gondolatokat, a szemléletformálást vettétek górcső alá.

Nagyon jól rálátsz, elsősorban ez a lényeg. A bolt gyakorlatilag csak a második, hiszen nem kell eljönnöd hozzánk, tudsz máshol is csomagolásmentesen vásárolni, ha nem is ennyire összeszedetten. Bár az az igazság, hogy aki másképp gondolkodik, kicsit úttörő, azt mindig nagyon sokan megszólják, akár csúfolják is. Én is azt érzem, hogy mi családostul megyünk szembe az autópályán.

Visszakanyarodva a pozitívumokra, volt olyan, hogy valaki belépett a boltba, valamin meglepődött, és azt mondta „ezen túl én is így fogom csinálni”?

Nagyon sokan. Elvétve azonban volt olyan is, hogy valaki belépve nem tudta hova jött, de azok inkább vicces pillanatok voltak. Például amikor kakaós csigát kértek, mire mi rákérdeztünk, hozott e magával valamit, amibe beletehetjük. „Miért, a zsebembe rakjam? A lisztet meg a másikba?!” Csúfoldott, mi meg egymásra mosolyogtunk a többi emberrel: ez egy ilyen bolt. Az esetek nagy részében viszont ismerkedni tértek be. Voltak például olyanok, akik minden hétvégén beszerezték az egész hétre valót. Hozták a nagy rekeszeiket, benne a különböző tárolóedényeikkel, rajta volt még az előző heti mérésünk is, a címke a doboz súlyával.

Azaz fogjátok az adott dobozt, felrakjátok a mérlegre, és felcímkézitek a súlyát?

Ha sokat vásárol nálunk valaki, akkor igen, Egyébként meg tárázni szoktuk, tehát lemérjük a mérlegen, lenullázzuk, vásárol bele, visszarakjuk, s akkor már csak az áru súlya szerepel.

Lenyűgöző lehetett ez a közösségi tér, kapcsolatok, barátságok születtek, és ők megint beszerveztek mást. Ennek nincs most hátrányára a bolt jelenlegi hiánya?

Most a környékbeli kávézókba, kulturális és szabadidős központokra helyeződtek át ezek a találkozások. A bolt közösségi tér része abban is megnyilvánult, hogy különböző megbeszéléseket, tájékoztató előadásokat, tanácsadást szerveztünk. Mások pedig rendszeresen ott futottak össze, vagy teljesen véletlen ismeretség után kenyérrecepteket cseréltek, és elmagyarázták egymásnak, hogy a királybúzalisztnek a teljes kiőrlésű vagy a másik típusú változata a jobb.

Az ilyen emlékekbe is kapaszkodva, nem gondolkodtok újra úttörő szerepben beindítani egy új boltot?

Egyelőre nem. Bizonyos szempontból nehéz, főleg megszerezni a kezdőtőkét. Ettől biztosan nem várható el, hogy meggazdagszol. Aki kizárólag csak befektetési céllal gondolkodik, az felejtse el rögtön az első pillanatban. Igazából ez első körben eszmeileg, habitusban, életérzésben jó. Mivel mi már megcsináltuk az egész szabályozási hátterét, franchise-csomagban kapja az illető, más nehézsége nem nagyon adódik. Egy pénzügyi tervet kell készíteni a költségekhez, de a berendezést újrahasznosított anyagokból meg lehet oldani. Mi régebbi bútorokat újítottunk fel, illetve egy csomó lepukkant raklapból barkácsoltunk polcokat, amelyek kidobásra vártak.

A csomagolásmentes napot, mely immár országossá nőtte ki magát, valóban ti indítottátok el?

Igen ez tavaly indult, és mi sem álmodtunk ekkora sikerről. Azt gondoltuk, talán kicsit nagyképű lesz, de legyen a nyitásunk a csomagolásmentes világnap, azaz szeptember 30-a. Ezt elkezdtük kommunikálni, és egyszer betért hozzánk egy hölgy, aki megjegyezte: „Egyébként tudjátok, hogy bevettünk titeket a rendszerbe?” Kérdem, milyen rendszerbe. „A különböző nevezetes napok közé felvettük a csomagolásmentes napot.”

 

Arnold Balázs

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s